nőként

Fogyás sikertörténetem nem "fantasztikus" események sorozata.  Kitartással, megfelelő életmód gyakorlásával értem el eredményt. Nem érdekelt a fogyás Sosem voltam vékony, gyerekkoromban is mindig ducibb voltam a többieknél. Nem zavart. Jókedélyű, mindig mosolygós, vidám kislányként éldegéltem, és közvetlenségemnek köszönhetően mindig nyíltan tudtam az emberek felé fordulni. Általános iskolásként nem foglalkoztam különösebben a külsőmmel, fogyással, szerencsére nem is csúfoltak a többiek. Mondjuk arra kifejezetten emlékszem, amikor egy balatoni nyaralás alkalmával megtetszett egy fiú, aki előtt úgy sétáltam el, hogy behúztam a hasam. Mintha bármin is változtatott volna?. Most is megmosolygom magam kis szánalmas törekvését. Tiniként tovább kerekedtem, de olyan szép arányosan. Az a „van mit fogni rajta” típus voltam, és valamiért – ezt a kisugárzásomnak tudtam be – nem voltak problémáim a pasikkal sem. Amikor a férjemmel megismerkedtem a főiskolán, ő már addigra elnevezett a barátaival töltött galambnak. Hát mondanom sem kell, hogy a főiskolás évek punnyadásai, alkoholfogyasztási szokásai, és sajtos párizsi evései (amit a legolcsóbban lehetett megvenni a tatabányai Plusz-ban) hány plusz kilót jelentettek. Az esküvőmön már amolyan szép asszonyos formám volt. Zavart, zavart, de hát jól éreztem magam, ott volt a férjem, meg a kisugárzás, mi bajom lehet. A kényelmesség nagy úr Aztán az első gyerekmentes házasévek alatt minden megváltozott,…