Ezeket vesd be a szúnyogok ellen

szúnyog csípés közben

A szúnyogok ellen úgy érdemes védekezni, hogy elsőként a megelőzésre fordítunk gondot: meg kell akadályozni, hogy bejussanak az épületbe. Ezért most mutatok néhány tippet, hogy hogyan védekezhetsz ellenük a kertben, a lakás körül. 

Majd néhány épületen belüli védekező eszközt is javaslok. Végül pedig azt nézzük meg, hogy mit lehet tenni a szabadban, kirándulások alkalmával.

Kültéri szúnyogriasztó módszerek

Számold fel a pangóvizes területeket!

Mivel a szúnyoglárvák vízben fejlődnek, fontos, hogy a kertben ne legyen huzamosabb ideig pangó víz. Ha esővizet gyűjtesz, akkor gondoskodj arról, hogy ne tudjon semmilyen rovar bejutni a tartályba, fedd le!

Szúnyogriasztó növények

Ültess a kertbe olyan növényeket, amelyeknek az illatát nem kedvelik a vérszívók, számunkra azonban kellemesek, és még hasznosak is. Ilyen például a borsmenta, a levendula, a rozmaring, a macskamenta, a kakassarkantyúka és a citromfű.

Természetesen így is előfordul, hogy a szúnyogok megpróbálnak bejutni az épületbe. Nézzük most meg, hogy mit tehetünk a házon belül!

Beltéri szúnyogriasztás

Szúnyogháló

Ez a leghatékonyabb védekezési mód: legyen minden ablakon szúnyogháló. Azonban még így is betévedhet egy-két hívatlan vendég, ha egy kis időre nyitva felejtjük az ajtót. Ezért további praktikákra is szükség lehet. 

szúnyogháló ablakon és szúnyog rajza piros körben áthúzva

Növények és illóolajok

A lakásban is tarthatunk olyan növényeket, amelyeknek az illatát nem kedvelik a szúnyogok: fentebb már felsoroltam ilyen néhány ilyen növényt. 

Párologtathatsz rovarriasztó hatású természetes illóolajokat is, ilyenek például: a citromfű, citronella, szegfűszeg, fodormenta és a levendula.

Elektromos szúnyogriasztó

Vannak ultrahanggal működő riasztók, és vannak olyanok is, amelyek biocid hatású szert párologtatnak. Sajnos ez a mi szervezetünkbe is bejuthat, így használatuk erősen megfontolandó.

A bőr védelme a szúnyogok ellen

Ha a szabadban tartózkodunk, akkor csak annyit tudunk tenni, hogy a saját testünktől próbáljuk távol tartani a vérszívókat.

Megfelelő ruházat

Tudjuk, hogy a hőségben nem mindig kellemes hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot hordani, de ha sok szúnyog van körülöttünk, akkor muszáj így öltözni.

Szúnyogriasztó szerek, permetek

A patikákban is lehet kapni szúnyogriasztó sprayket. A hosszabb hatóidejűek sajnos általában sok mesterséges vegyszert tartalmaznak. De ha erősen fertőzött helyre utazunk, akkor célszerűbb ezeket bevetni (a hatékonyságról és hatóidőről mindenképpen tájékozódjunk az egyes termékek esetében).

Egyéb helyzetben választhatunk természetesebb készítményt, és ezzel fújjuk be magunkat gyakrabban! Sőt, mi is készíthetünk szúnyogriasztó szert.

Szúnyog elleni szerek házilag

Mi magunk is készíthetünk szúnyogriasztót különböző illóolajok felhasználásával.

szúnyog ellenes illóolaj és levendula virágok és szúnyog rajza piros körben áthúzva

Azonban az nem feltétlenül lesz jó, ha összekeversz mindenfélét, amit otthon találsz, sőt a legtöbb illóolajat nem szabad hígítatlanul használni. Az sem mindegy, hogy mit milyen célból vetünk be. 

Ezért megkérdeztem András Angéla illóolaj szakértőt, hogy mit javasol. Ő a következőt ajánlotta:

„Itt is több minden bevethető.

1. A doTERRA egyedülálló készítménye a terrashield vagy

Cinnamon (fahéj),

Levendula, Peppermint (borsmenta), Lemongrass, Geránium, Lemon Eucalyptus, Citronella, Eukaliptusz, Cedarwood, Clove (szegfűszeg), Hyssop (izsóp), Wild Orange (narancs), Spearmint (fodormenta), Rozmaring,…

Pl.

  • 4 csepp doTERRA Blue Tansy (kék varádics)
  • 4 csepp doTERRA Citronella
  • 4 csepp doTERRA Levendula
  • 4 csepp doTERRA Eukaliptusz

240 ml-es szórófejes üvegbe összeönteni, vízzel felönteni.

Permetezd oda, ahol távol akarod tartani a bogarakat….

Én általában borsmentát, lemongrasst, gerániumut cseppentek egy 2 ml – és golyós üvegbe és felöntöm frakcionált kókuszolajjal, ha nincs kéznél a terrashield és azzal kenegetem magam.”

Ha maradt még kérdésed szúnyogriasztással kapcsolatban, tedd fel bátran kommentben!

Megosztás:

A szerzőről:

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Kapcsolódó bejegyzések:

Торемифен цитрат: Эффект и применение

Торемифен цитрат является синтетическим антиэстрогеном, который активно используется в медицинской практике, особенно в лечении различных форм рака молочной железы. Его

Tovább olvasom

Productos Para El Cabello: Cómo Tomarlos Correctamente

El cuidado del cabello es fundamental para mantenerlo saludable y luminoso. Existen diversos productos diseñados para tratar y mejorar la

Tovább olvasom

The Founding of YouTube A Short History

YouTube is one of the most influential platforms in modern media, but its origin story is surprisingly simple: a small team

Tovább olvasom

Efectos de la Inyección de Metandienona y Esteroides Inyectables

La inyección de metandienona, un esteroide anabólico, ha ganado popularidad entre culturistas y atletas que buscan mejorar su rendimiento y

Tovább olvasom

Stanozolol en Injection pour les Athlètes

Le Stanozolol, connu pour ses propriétés anabolisantes puissantes, est un stéroïde injectable prisé par de nombreux athlètes et culturistes. Cette

Tovább olvasom

Avantages du Nandrolone Decanoate 300 pour les Athlètes

Le Nandrolone Decanoate 300 est un stéroïde anabolisant largement reconnu pour ses propriétés de renforcement musculaire et de récupération. Ce

Tovább olvasom

Avantages de Test E 250 dans l’entraînement sportif

Le Test E 250 est un stéroïde anabolisant dérivé de la testostérone, largement reconnu dans le milieu du sport et

Tovább olvasom