90 napos személyes kísérés

Egyéni mentorprogram belső és külső átalakuláshoz – holisztikus, pszichológiai szemlélettel, gyakorlati támogatással. Program, ami túlmutat a fogyáson. Azoknak, akik már nem hisznek a gyors megoldásokban. Személyes kísérés pszichológiai és életmód szemlélettel.

„A változás olyan ajtó, amelyik csak belülről nyílik.”

Tom Peters

Régóta gondolkodsz már azon, hogy:

Figyelj,

Régóta gondolkodsz már azon, hogy:

Már évek óta cipeled magaddal a plusz kilókat

Többször próbálkoztál, de semmi nem vált be igazán és most valami másra, mélyebbre van szükséged.

Eleged van az üres módszerekből

Kipróbáltál már szinte mindent, de mindig hiányzott belőle az, ami igazán belülről mozdítana meg.

Tudod, hogy egyedül (még) nem fog menni

Nem csak tanácsokra, hanem valódi támogatásra vágysz,  valakire, aki ért és veled van.

Egyre jobban érzed magadon a jeleket

Fájó hát, nyak, fáradtság, a tested is szól, hogy ideje változtatni.

Szeretnél egészségesebb lenni, de nem csak testben

A súly nem csak fizikai, hanem lelki teher is, amit most végre szeretnél letenni.

Túl sok az információ, de nincs rendszer

lvesztél a káoszban és szükséged van egy átlátható, személyes útra.

Nem az a célod, hogy ultravékony legyél

Hanem hogy jól érezd magad a testedben és a saját életedben.

Sokszor újrakezdted, de mindig megakadtál

Nem a kitartásoddal van baj, csak egy hiteles társ hiányzott az úthoz.

Home office-ban nehéz tartani magad

A keretek szétestek, de nem kell egyedül csinálnod.

A 90 napos mentorprogram azoknak szól, akik...

…nem csak 3-4 kilótól akarnak megszabadulni, hanem egy valódi, belső és külső megújulásra vágynak.
Azoknak, akik ruhaméreten túl gondolkodnak: újra szeretnének kapcsolódni a testükhöz, önmagukhoz és készen állnak megnézni, mi áll a régóta cipelt terhek mögött.

Ez nem egy újabb edzésterv vagy diéta.
Ez egy személyes kísérés, ahol a mozgás, táplálkozás és pszichés minták összhangját keressük.
Ahol az elakadások felismerése és átdolgozása jelenti a valódi áttörést. Sokszor már nem is az a cél, amivel először érkeztél.

Neked szól, ha valódi, tartós változást keresel

Kinek való a Program?

Jelentős túlsúllyal küzdőknek

Ha régóta cipeled a plusz kilókat, és egyre világosabb számodra, hogy itt már nem csak mozgásról és kajáról van szó. A tested mellett a lelked is elfáradt. Itt az idő, hogy végre ne csak „fogyni akarj”, hanem mélyen megértsd, mi húz vissza és hogyan tudod elengedni.

Komplex megoldást keresőknek

Ha nem elég egy edzésterv vagy étrend. Ha tudod, hogy a tartós változáshoz a szokásaidat, a gondolkodásodat, a kapcsolataidat is újra kell rendezni. A túlélés helyett a jól élést szeretnéd megtapasztalni.

Home office-ban dolgozóknak

Ha a munka és a magánélet már teljesen összefolyik. Ha egész nap ugyanabban a térben vagy, és elfogyott a fókusz, a lendület, a struktúra. Személyre szabott rendszerrel segítek visszatalálni önmagadhoz és az egészségedhez is.

Tudatos életmódváltást keresőknek

Már nem hiszel a „5 kiló mínusz 2 hét alatt” típusú ígéretekben. Ami téged most érdekel: az önismeret, a belső motiváció, és hogy hogyan alakíts ki végre egy olyan életmódot, amiben jól érzed magad.

Jó helyen jársz! Ha a fentiek közül akár egy is megszólított, akkor ez a program Téged hív.

A közös munka előtt feltérképezünk

Hogyan zajlik a Program?

Mielőtt belevágnánk a közös munkába, egy 30–45 perces díjmentes konzultáción feltérképezzük, hol tartasz most, mik a körülményeid, és hová szeretnél eljutni.
A mentorprogram 100%-ban személyre szabott, de három fő fázison vezet végig. Ez adja az átalakulásod biztonságos és átlátható keretét.

Nézzük sorban a lépéseket:

01.

Múltad feltérképezése:

02.

Jelen átlátása és megértése:

03.

Jövő újratervezése:

Több mint egy konzultáció, ez egy átfogó, támogatott életmódváltó rendszer

Mit kapsz a 90 napos mentorprogramban?

A 90 napos mentorprogram nem csupán beszélgetések sorozata, hanem egy komplex, egymásra épülő támogatási csomag. Az alábbiakban összefoglaltam, pontosan miben számíthatsz rám, testileg, lelkileg, mentálisan is egy stabil alapot építünk fel, amire hosszú távon is építhetsz.

Rendszeres privát konzultáció

Kéthetente online találkozunk 45-60 percre, hogy átbeszéljünk mindent, ami a lépésről lépésre haladáshoz kell.

Segítek tudatosítani a valós mintázatokat, rejtett akadályokat és automatikus szokásokat, így nemcsak „mit egyél” típusú tanácsokat kapsz, hanem valódi megértést az étkezési működésedről.

Minden találkozót követően kapsz egy személyre szabott emlékeztetőt, amely tartalmazza a haladásodat, felismeréseidet és a következő lépésekhez szükséges instrukciókat.

A program során bármikor írhatsz, ha elakadsz vagy bizonytalan vagy. Így nem maradsz egyedül két konzultáció között sem, és folyamatosan ott leszek a háttérben, kísérlek.

Zárt, támogató közösség, exkluzív tartalmak, események és tananyagok, hogy a 90 nap után se engedjük el egymás kezét, ha szeretnéd folytatni a fejlődést.

Egy tudományosan is megalapozott, lépésről lépésre vezető rendszer segít abban, hogy a szokásaid valóban beépüljenek. Külön mesterkurzus pedig a reziliencia témakörén vezet végig, használható érzelemszabályozási gyakorlatokkal kiegészítve.  

A testmozgás nem kötelező elem, de kihagyhatatlan lehetőség: ha szeretnél, segítek beépíteni egyéni mozgástervet a napjaidba; fájdalomcsillapítás, erőnlét vagy épp stresszkezelés céljából.

Ha érdekelnek a miértek, mindig ajánlok hiteles, szakmailag alátámasztott könyveket, cikkeket, amelyek támogatják az önismeretedet és bővítik a tudásodat.

Mit kapsz tőle valójában?

Mennyibe kerül?

A program díja: 180.000 Ft / 3 hónap, amely tartalmazza a teljes egyéni kísérést, az írásos anyagokat, ajándék könyvet, klubtagságot, tananyagokat és minden bónusz elemet.

Részletfizetési lehetőség elérhető: 3 × 60.000 Ft vagy egyedi, elnyújtott fizetési megállapodás szerint.

Garanciám Neked: hiszek ebben a folyamatban. Ezért a díj egy része sikerdíj jellegű: ha a 3 hónap végén úgy érzed, hogy nem kaptál valódi támogatást és nem indult el benned belső változás, akkor az utolsó részt nem kell kifizetned. Bízom magamban, és bízom Benned.

Ha érzed, hogy neked szól, de jelenleg nem engedheted meg magadnak, keress bizalommal, megtaláljuk a megoldást.

Neked szól, ha valódi, tartós változást keresel

Kinek való a Program?

Ha jelentős túlsúlyt cipelsz már magaddal évek óta, egyre nehezebbek a napok, és már nem csak a mindennapokban zavar, de esetleg úgy érzed, hogy hátrányt okoz a munkában, a párkapcsolatban, és mindenhol, ahol emberekkel kell érintkezned.

Unod már a sok-sok módszert, nem találod a legjobb megoldást, és már nincsen időd és energiád tovább keresgélni, mert látod, hogy túlsúlyosként nem sok lehetőséged van, nagyon kevesen foglalkoznak a témával, és azok sem tudnak neked teljes körű megoldással szolgálni.

2020-ban felértékelődött a home office szerepe, nagyon sokaknak kellett egy új helyzetet megszokni, ami bizony azzal is járt, hogy felszaladtak a kilók. Otthon lenni jó, de könnyű átesni a ló túloldalára, és könnyű belesüllyedni a mindennapokba.

Az életmódváltást nem lehet csak úgy megcsinálni, tudatos döntés eredménye, melyért nap mint nap kell dolgozni.

A közös munka előtt feltérképezünk mindent

Hogyan zajlik a Program?

A Program előtt egy 30-45 perces díjmentes konzultáción egyeztetünk, hogy megismerjelek, átbeszéljük, hogy mik a körülményeid, hol tartasz és mi a célod. Ez a lépés nagyon fontos a program elvégzése előtt, hiszen ekkor látom, hogy számodra milyen egyéni tervet kell összerakni, hogyan tudok a legjobban Neked segíteni, és nem utolsósorban, Neked mire van valójában szükséged.

Ezek után tudok személyre szabott tervet összeállítani és árajánlat tenni.

A legfontosabb viszont, mielőtt bármivel is elindulunk: TE IS KELLESZ A SIKERHEZ! NÉLKÜLED NEM TUDOD ELÉRNI A VÁGYOTT CÉLT! ÉN MEGMUTATOM, HOGYAN INDULJ EL, HOGYAN MARADJ AZ ÚTON, ÉS HOGYAN TARTSD MAGAD A PROGRAM UTÁN IS A CÉLHOZ VEZETŐ ÚTON, DE NÉLKÜLED, A TE MUNKÁD NÉLKÜL NEM TUDOK GARANTÁLNI SIKERT!

De nézzük sorban a lépéseket:

01.

Múltad feltérképezése:

02.

Jelened átbeszélése:

03.

Jövőd kialakítása:

Azért működik ez a program, mert

Vélemények

Az ügyfeleim tapasztalatai

„A szülések után maradt rajtam pár kiló, nem túl sok, de engem zavar. Sokat sportolok, és alapvetően igyekszem egészségesen táplálkozni. A tanácsadásra azért mentem el, mert elbizonytalanodtam, hogy vajon tényleg jól étkezem-e. Olyan sok ellentmondásos információ kering a neten az egészséges ételekről, alapanyagokról, hogy kíváncsi voltam, mit mond egy szakember. Nagyon tetszik a Penthouse-modell, hogy rendszerben látom az alapelveket. Egyértelműen segített eligazodnom, megadta az irányt, most már tudom, hol és mit kell változtatnom.”

Anett 36 éves

„40 kiló súlyfelesleg van rajtam, ami hosszú évek alatt kúszott fel. Szinte mindent kipróbáltam már, az elmúlt 10 évem egyfolytában fogyókúrákról szólt, de semmi nem hozott tartós eredményt. Éppen kezdtem feladni, amikor az egyik ismerősöm ajánlására felkerestem Emesét. Rávilágított összefüggésekre, amik miatt kudarcot vallottam, és egyéni tervet állítottunk össze a súlycsökkenésemet illetően. Ami különösen szimpatikus volt, hogy a 90 perc leteltével sem köszönt el, hanem addig tartott a tanácsadás, amíg mindent szépen át nem beszéltünk. Mivel olyan területeken is dolgoznom kell, ami nem kifejezetten az étkezéshez kapcsolódik, szakembert is tudott ajánlani. Most azt tervezem, hogy belevágok az EGYélet Programba, hogy a mozgás is tuti meglegyen.”

Erzsébet 49 éves

„Nem hiszek a véletlenben, biztos vagyok benne, hogy Emesével sorszszerű a találkozásunk. Eszembe sem jutott életmód- és táplálkozás tanácsadásra menni, míg egy nap kiderült a legjobb barátnőmről, hogy IR-es. És pontosan azon a napon szembejött velem a hirdetés Facebookon. Mivel az addigi magabiztos hozzáállásom az egészséggel kapcsolatban hirtelen megdőlt, gondoltam nem árt szakemberhez fordulni a prevenció végett. Átbeszéltük a szokásaimat, az egyéni szükségleteimet, és hogy mire kell figyelnem. A barátnőmnek is ajánlott hozzáértő csapatot.”

Irén 53 éves

Így láttok Ti – pár gondolat rólam Google-ről

Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Emese személyi edzőként segített nekem szülés után újrakezdeni a mozgást. Nagyon gyorsan bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk. Felmérte az állapotomat, megbeszéltük a céljaimat, és rám szabott, egyéni edzéstervet alakított ki számomra. Mindig felkészülten és derűs hangulatban várt. Elfogadta a teherbírásomat, nem erőltetett semmit, mégis sokszor távoztam úgy, hogy másnap izomlázam lett. Végig velem együtt csinálta a gyakorlatokat. Ügyelt rá, hogy helyes legyen a mozdulatok kivitelezése, és elkerüljem a gerincem megerőltetését és a sérülést. Munka közben pedig nagyon jókat beszélgettünk. Személyisége, tudása, elhivatottsága elismerést érdemel! Szívből ajánlom Emese támogatását!
Közzétéve itt: Google Google
Erzsébet Hajdú profile picture
Erzsébet Hajdú
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Emesét és az Egyéleted világát minden olyan embernek ajánlom, aki fogyni és fejlődni szeretne. Emese megmutatja, hogy a mínusz kilók és az általuk várt boldogság elérése nem megy pusztán csak egy étrenddel és egy edzéstervvel. Segít megkeresni a probléma gyökereit és segít kezelni azokat. Legyen szó akár stresszkezelésről, evészavarról vagy a kamaszokkal való problémáról. Bár korábban ismertem volna! Mert mindig kell egy kis Emese! Köszönöm , hogy a mentorom vagy!
Közzétéve itt: Google Google
Brigitta Dunai-Pongrácz profile picture
Brigitta Dunai-Pongrácz
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Emese segítségével olyan dolgokra jöttem rá, amit nem láttam, vagy csak nem akartam meglátni. Segített ha elakadtam, akárbeszélgetés formájában, akár írásban. Az a tudás, ami rendszerben szedve átlathatóan, az oldalán megtalalható, az teljesen lenyűgözött 🙂 Köszönöm a segítséget, támogatást 🙂🙏❤️ Aki még nem olvasta írásait, onlyne képzéseit, ajánlom szánjon rá időt, nem fogja megbánni !
Közzétéve itt: Google Google
Bernáth Mária profile picture
Bernáth Mária
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Szívből ajánlom! Nagyon jó szakember Emese, inspiráló és könyve is nagyon jó, érthető, olvasmányos. <3
Közzétéve itt: Google Google
Amy T profile picture
Amy T
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Közzétéve itt: Google Google
Zsó fi profile picture
Zsó fi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Kedves Emesém csodálatos ember vagy. A Munkásságodhoz csak gratulálni tudok. Saját tapasztalatom megváltoztatad az életem a dolgokhoz való,hozzáállásom.ami egészében a te érdemed.a veled töltött edzésterv a legjobb időszakon volt és a legfittebb.köszönöm neked.
Közzétéve itt: Google Google
Andrásné Suki profile picture
Andrásné Suki
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Hámori profile picture
Eszter Hámori
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Közzétéve itt: Google Google
Viktória Banszky profile picture
Viktória Banszky
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Közzétéve itt: Google Google
zoltàn garancz profile picture
zoltàn garancz
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon fontos, hogy legyen egy jó kis mankó a kezükben azoknak, akik most ismerkednek az alternatív gyógymódokkal, mozgás formákkal, egészségesebb ételekkel,.. És mindezt már elérhetővé tette az EGYéleted💜
Közzétéve itt: Google Google
Angela András profile picture
Angela András
Igazolta: Trustindex
A Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ

Hová jutsz el a Program végére?

Eredmények – amiket nem csak érezni fogsz, hanem látni is:

Az életmódváltás többről szól, mint a kenyérfogyasztás csökkentése.

A testi-lelki-mentális egészség elérése és megőrzése holisztikus szemléletet követel. Ha tanácstalan vagy, hogy mivel kezdd az életmódváltást, vagy kérdéseid vannak az egészségtudatosságról, táplálkozásról, mozgásról, akkor szeretettel várlak egy díjmentes 30 perces konzultációra.