Nem érdekelt a fogyás
Sosem voltam vékony, gyerekkoromban is mindig ducibb voltam a többieknél. Nem zavart. Jókedélyű, mindig mosolygós, vidám kislányként éldegéltem, és közvetlenségemnek köszönhetően mindig nyíltan tudtam az emberek felé fordulni. Általános iskolásként nem foglalkoztam különösebben a külsőmmel, fogyással, szerencsére nem is csúfoltak a többiek. Mondjuk arra kifejezetten emlékszem, amikor egy balatoni nyaralás alkalmával megtetszett egy fiú, aki előtt úgy sétáltam el, hogy behúztam a hasam. Mintha bármin is változtatott volna😊. Most is megmosolygom magam kis szánalmas törekvését.
Tiniként tovább kerekedtem, de olyan szép arányosan. Az a „van mit fogni rajta” típus voltam, és valamiért – ezt a kisugárzásomnak tudtam be – nem voltak problémáim a pasikkal sem. Amikor a férjemmel megismerkedtem a főiskolán, ő már addigra elnevezett a barátaival töltött galambnak.
Hát mondanom sem kell, hogy a főiskolás évek punnyadásai, alkoholfogyasztási szokásai, és sajtos párizsi evései (amit a legolcsóbban lehetett megvenni a tatabányai Plusz-ban) hány plusz kilót jelentettek. Az esküvőmön már amolyan szép asszonyos formám volt. Zavart, zavart, de hát jól éreztem magam, ott volt a férjem, meg a kisugárzás, mi bajom lehet.
A kényelmesség nagy úr
Aztán az első gyerekmentes házasévek alatt minden megváltozott, már ami az egészségemet és a súlyomat illeti. Az az életmód, amit folytattunk – bár írtó kényelmes volt, mai napig nosztalgiával gondolok vissza azokra a hónapokra – olyan mértékű súlygyarapodáshoz vezetett, ami igazán elgondolkodóvá tett. Akkoriban a hétvégék leginkább sorozatnézéssel teltek, hatalmas adag rendelt kaja és sör mellett. Néha csináltunk porból krumplipürét, sütöttünk bő olajban halrudacskát, vagy rántott húst. Repertoárom nem volt valami széles, és nyilván azokból az alapanyagokból gazdálkodtam, amiket otthon megismertem gyerekként. Részben sváb családból származóként ez nem éppen a brokkolit jelentette 😊.
Gyermeket szerettünk volna
Ehhez eldöntöttem, hogy illene valamelyest lefogyni, hogy mégse bálnaként legyek terhes. Nemes egyszerűséggel kiválasztottam egy diétát, hogy na majd én ettől szépen lefogyok, és kész. Annyi eszem azért volt, hogy nem egy 5 napos fogyókúrától vártam a csodát, így a 90 napos diétát választottam, mert az engedte meg leginkább a szénhidrátokat (nyilván ma már tudom, mekkora hülyeség az egész!). Elkezdtem fogyni, sőt elég drasztikusan, miközben kezdtem magam egyre rosszabbul érezni. Időnként hevesen vert a szívem, szédültem, és egy pici kis emelkedőtől is annyira kifáradtam, hogy a pulzusom az egekbe volt. Nem figyeltem a testem jelzéseire egészen addig, amíg azon az éven szilveszterkor annyira rosszul lettem, nulla alkohol fogyasztás ellenére, hogy kiszállva a taxiból hatalmasat hánytam. Akkor végre elgondolkodtunk a férjemmel, hogy valami nagyon nincs rendben.
Az első adandó alkalommal felkerestem a háziorvosomat, akivel korábban nem is kellett találkoznom semmilyen okból, aki azonnal megállapította, hogy pajzsmirigy-túlműködésem van. Hát emiatt volt a nagy fogyás, és nem a szuper diétának köszönhetően. Viszont addigra a pajzsmirigyem már olyan gőzerővel dolgozott, hogy az első vérvétel eredménye alapján a doki azt mondta, hogy egy heten múlt az életem. El sem tudtam hinni, hogy egy ilyen fontos szervnek a megbetegedése csak ilyen későn mutatkozik meg tünetekben.
Hetente vérvételre kellett járnom, megkezdődött a betegség intenzív kezelése. Szívritmus szabályozót is kellett szednem, és természetesen a gyerekvállalástól is lemondhattunk egy időre. Másfél év alatt sem sikerült beállítani a megfelelő szintre a hormonok szintjét, egyfolytában ide-oda ingadozott, fel-le módosították az adagomat. A műtét mellett döntöttünk, mert úgy voltam vele, hogy nem akarok tovább szórakozni ezzel, gyereket szeretnék. A műtét során eltávolították a pajzsmirigyem 90 százalékát, így életem végéig a pajzsmirigy hormont gyógyszeres formában kell pótolnom.
Utólag már nagyon okos az ember 🙂
Így visszatekintve tudom, hogy az életmódom vezetett a megbetegedésemhez, és valószínűleg a műtét is elkerülhető lett volna megfelelő táplálkozással. De akkor fogalmam sem volt arról, hogy mi hogy működik, és egyáltalán a táplálkozásnak milyen hatása van a szervezetünkre. Csak azzal foglalkoztam, hogy nincs nekem időm ilyenekre, gyereket szeretnék, most. A műtét után pár hónap alatt rendeződtek az értékeim, így megkaptuk a zöld jelzést, mehet a babaprojekt. Már a második ciklusban teherbe estem, nagyon boldogok voltunk.
A felborult hormonháztartásomnak köszönhetően – és nyilván a helytelen életmód következtében – már 74 kilósan kezdtem meg a terhességet. A 9 hónap alatt semmit sem vontam meg magamtól, élveztem a „kettő helyett eszem” felfogásomat, és mindig e mögé bújtam, ha kajáról volt szó. Mindeközben tudtam, hogy le kell fogynom a szülés után, mert ez már nem állapot. Imádtam várandósnak lenni, annak ellenére, hogy az utolsó hónapokban már menni alig tudtam a hatalmas súlytól. A szülőszobába már 94 kilósan gurultam be!
A kattanás
A szoptatás miatt elkezdtek olvadni a kilók, ami óriási motivációt adott. Mire elérkezett a hozzátáplálás ideje, megértem a „kattanásra”, azaz arra, hogy igazán akartam a fogyást. Fejben is készen álltam rá, mondjuk azt nem igazán tudtam, hogyan kéne ennek rendesen nekiállni. Elkezdtem olvasgatni a reformkonyha, egészéges alapanyagok témakörben, kísérletezgettem nyers étkezéssel, különböző fogyókúrákkal. Mivel a hozzátáplálás miatt amúgy is fontosnak tartottam, hogy a kisfiamat egészséges ételekkel lássam el, nem okozott gondot a kutakodás. Nem tűztem ki a végső célt, nehogy megrettenjek a számtól, és nehogy elérhetetlennek gondoljam a kívánt súlyt. Első körben elhagytam a fehér cukrot és a fehér lisztet. Ezzel teljesen át kellett alakítanom az addigi szokásaimat. De a kattanás miatt nem éreztem megterhelőnek, inkább egy izgalmas utazásnak fogtam fel. Csak ettől a lépéstől amúgy lement 10 kiló, ami akkora löketet adott, hogy megcéloztam újabb 5 kiló fogyást. Amikor az is lement, megint tovább mentem, és újabb kis célt tűztem ki magamnak.
Olyan 8-9 hónapos lehetett a kisfiam, amikor elkezdtem zumbára járni heti egyszer. Ez volt az „énidőm”, amikor feltöltődtem, mozogtam, táncoltam, kikapcsolódtam. És természetesen ez is hozzájárult a további fogyásomhoz. Szépen lassan a mozgás egyre nagyobb szerepet kezdett el betölteni az életembe, görkorival toltam a babakocsit, zumbáztam, tornáztam itthon, majd megismerkedtem az elektro fitnesszel. Ez a mozgás dolog azért volt nagy szám számomra, mert én se gyerekként, se fiatal felnőttként sem űztem semmilyen sportot. Nem is szerettem nagyon, kifárasztott, a tesiórákat kifejezetten utáltam. Nem is ismertem sokféle tevékenységet. Szóval totál a nulláról, kisgyerekes anyukaként fedeztem fel a mozgást. Hát ezért nem kezdődik a Rólam oldal úgy, hogy „Már kiskoromban is nagyon sok féle sportot űztem, bla-bla-bla…”.
Folyt. köv.
Ismerd meg a (fogyás)történetem – 2. rész
Csatlakozz privát exkluzív Facebook csoportomhoz: Egészséges tudatosság – Ember, táplálkozás, mozgás
