Posted inTúlsúly
Újévi fogadalmam a rendszeres sportolás és a fogyás!?
Újévi fogadalom fogyás céljából? Mire ügyeljünk, hogy tettek is kísérjék? Hamarosan itt az évvége, a karácsony, a szilveszter és vele a szilveszteri nagy fogadalmak ideje. Ilyenkor az esetek nagy többségében mit fogad meg az ember? Természetesen azt, hogy rendszeresen sportolni fog, egészségesebben étkezik, leteszi a cigit, és fogyni is fog egy kicsit! Ez így jól is hangzik, ha be tudnánk tartani. De azért valljuk be őszintén, a fogadalmak betartása nem az erősségünk legtöbbször. Hiába a nagy elhatározás, valamiért a lendület márciusra el is fogy. Vagy még előbb… Hogy miért nem sikerül a szilveszteri fogadalmak betartása? Motiváció és kitartás hiánya Általában az első, ami elfogy, az a lendület és a motiváció. Az első két alkalommal még lemegy a konditerembe, megveszi a havi bérletet, talán neki is kezd a mozgásnak. Aztán a következő időpontban már kicsit nehezebb az elindulás. A harmadikat már ellógja, mert más dolga van. Csak ezt az egy napot hagyja ki, majd a következőnél megy ismét, fogadkozik. Jelen helyzetben meg már eddig sem jut el, mondván, úgyis zárva vannak az edzőtermek, a körülmények áldozata lett, nincs mit tenni. És ezzel szépen meg is nyugtatta magát. Az étrenden való változtatással ugyanez a helyzet. Megveszi lelkesen a friss, finom zöldségeket, egészséges…